IMI LICHTENFELD

A Krav-Maga önvédelmi harcrendszer megalkotója Imi Lichtenfeld Budapesten született 1910-ben.

Imi még kisgyerek volt, mikor családjával Pozsonyba költözött. Apja, Lichtenfeld Samuel nyomozó és közelharc oktató volt a rendõrségnél, valamint õ alapitotta a város elsõ atlétikai klubját. Fiát már kiskorától kezdve bevezette a sport világába, aki hamarosan sikeres tornász, birkózó, bokszoló és úszó lett. 1929-ben Imi megnyerte a szlovákiai birkozó bajnokságot (1939-ig az európai élvonalban volt), nemzeti bokszbajnok lett, valamint elsõ helyezést ért el egy nemzetközi tornász versenyen.

Imi Lichtenfeld 1936-tól Imi és barátai egyre gyakrabban kényszerültek megvédeni a pozsonyi zsidónegyedet különböző huligánok és anitszemita bandák ellen. Õ lett ennek a társaságnak a nem formális vezetője, és egészen 1940-ig számtalan utcai verekedésben vett részt, melyek során gyakran maroknyian harcoltak egész tömegek ellen. Ebben az idõben kezdett Imi megismerkedni az utcai harc jellegzetességeivel, és ezek az élmények adták meg az alapot később a Krav-Maga születéséhez. 1940-ben Imi elhagyta családját, otthonát, és egy Pentcho nevû hajón Palesztínába indult (a hajó és utasainak kalandos útját John Birman Odüsszeia című könyvében írta le). Imi útja majd két évig tartott, mely idő alatt rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül.

Miután megérkezett Palesztínába, Imi barátai nyomdokába lépve, hamarosan beállt az Izraeli Védelmi Erők elődjének számító katonai szervezetbe, a Haganába. 1944-ben Imi a Hagana, a Palmach (a Hagana különleges alakulata) és a Palyam (tengerész-kommandó egység) elit alakulataiban tanított közelharcot. Izrael állam megalakulása után, 20 éven keresztül a testnevelés- és a Krav-Maga oktatatás fõnöke volt az Izraeli Védelmi Erõknél. Ebben az idõben fejlesztette ki egyedülálló önvédelmi- és közelharc rendszerét. Mivel Izraelben szinte mindenki hadköteles (a nõk is), Imi célja egy olyan univerzális rendszer létrehozása volt, amely kortól, nemtõl és testalkattól függetlenül bárki számára elsajátítható a lehetõ legrövidebb idõn belül elérve a legnagyobb hatásfokot.

Személyésen tanította az izraeli különleges egységek legjobb harcosait, és nevelte fel Krav-Maga oktatók több generacióját.

Nyugdíjba vonulása után, Imi megkezdte a Krav-Maga tanítását a civil szférában is. Hamarosan egész Izraelben a társadalom legkülönbözõbb intézetei, szervezetei és tagjai is megismerték és tanulták az új, reális önvédelmi rendszert.

1978-ban Imi legközelebbi tanítvanyáival együtt megalapította az Izraeli Krav-Maga Szövetséget (IKMA), melynek célja a rendszer népszerûsitése és oktatasa volt Izraelben. Izrael határain túl a Krav-Maga, elõször az Amerikai Egyesült Államokba jutott el.

Imi Lichtenfeld és Eyal Yanilov A 90-es évek elején Imi, egyik legközelebbi tanitványával és asszisztensével, Eyal Yanilovval megalapitotta a Nemzetkozi Krav-Maga Szövetséget (International Krav-Maga Federation – IKMF), azzal a nem titkolt szandékkal, hogy világszerte elterjessze harcrendszerét.

1996-ban Imi kinevezte Eyalt a szövetség elnökévé és a legmagasabb oktatói fokozattal jutalmazta meg, melyet valaha is adott (Master level 3/Expert level 8). Idõs kora ellenére Imi, Eyal Yanilov és legközelebbi tanítványai segítségével, a Krav-Maga rendszerét egészen 1998-ban bekövetkezett (88 éves korában) haláláig alakította, tökéletesítette.

Eyal 2010-ben alapította meg a Krav Maga Global szervezetét.